Hihetetlen számomra a mai nap. Ma érkeztünk vissza a
nyaralásból, és végre visszakaptam a telefonom. Sajnos túlságosan is sokat
lógok a telefonomon, és vagy a nyaralásunk idejére vették el a telefonom, vagy
pedig szobafogságot kaptam volna a nyárra… Hát inkább az egy hetes
telefonelvonást választottam. De ezzel az volt a gond, hogy barátnőimnek nem
tudtam szólni. Hát igen, ezt hívják úgy, hogy pech.
Na de nem a nyaralásról szeretnék beszélni. A lényeg, hogy
ahogy hazaértünk visszakaptam a telóm. Még ez is semmiség lenne, ha nem lett
volna 110 nem fogadott hívásom, 15 üzenetem hangpostán, és 3 szöveges üzenet
ráadásnak. Az utolsó szöveges üzenetem elolvastam, és azonnal hívtam az üzenet
küldőjét.
- Mi történt, Janho, mi olyan fontos? – kérdeztem gyorsan,
mikor felvette a telefont. Ahogy megláttam, hogy üzent, minden gondolkodás
nélkül hívtam. Számomra mindig is a legfontosabbak voltak a barátaim,
fontosabbak, mint bármi más.
- SoYoung, nem fogod elhinni, hol vagyok. – mondta ki.
- Szöulban. – mondtuk egyszerre. Valahogy éreztem, hogy ezt
fogja mondani, de azt nem tudom, hogy sikerült pont egyszerre kimondanunk.
- Szóval emiatt hívogattál? Hogy fájjon a szívem, hogy te
kinn vagy Koreába? – viccelődtem egy kicsit.
- Dehogyis. – nevetett a telefonba. – Várunk téged is.
Szerinted kihagyunk a mókából?
- Csak nem. – mosolyodtam el, bár ezt nem láthatta. – Lesz a
közeljövőben repülőgép arra?
- Ha jól emlékszem holnap hajnalban indul. Mármint nálatok
hajnalban.
- Megpróbálok jegyet szerezni rá. – mondtam ki, és azon gondolkoztam,
hogy milyen lehet arra. Vajon jó érzés a biasainkat élőben látni? Tuti, de
valahogy elgondolkodtam ezen.
- Megyek, mert itt már későre jár. – mondta ki, aztán
beleásított a telefonba.
- Rendben, menj csak. Holnap úgyis beszélünk. Szia. –
mondtam, majd leraktam a telefont. El se hiszem. A barátnőim Koreába vannak, és
utazok utánuk!!! Ez annyira hihetetlen.
Felhívtam a fővárosi repülőteret, és sikerült is jegyet
szereznem. Szóltam a szüleimnek, akik talán nálam is jobban örültek a hírnek
(aha, elmegy a gyerek, örülni kell neki) és lerendezték telefonon a
bankkártyámat. (Hát igen, ha külföldön vagyok azért valamiből meg kell élni
is…) Felrohantam az emeletre, a szobámba, gyorsan levettem a szekrényem
tetejéről a bőröndöm (óriás méretű, hisz egy lánynak sok mindenre szüksége van
:D ), és elkezdtem átválogatni a ruháimat. Néhány lenge top (néhány… nálam az kb. 10 darab) ugyanannyi sort, és néhány ruhácska. Fürdőruha (szükségem lehet
rá), egy halom cipő/szandál/papucs, körömlakk (mi van, ha nem tudok ott
venni??), smink, hajápolási eszközök, tisztálkodási eszközök, pizsama… Két óra
alatt bepakoltam mindent a bőröndbe.
Még 4 órám volt az indulásig, +2 a repülőgép indulásáig. Ki
tudja, lehet, hogy hajnalban dugó lesz, és lekésem a gépet. Inkább korán indulok.
Hiába próbáltam elaludni, nem sikerült. Ahhoz túl izgatott
voltam. Valamikor biztos sikerült elaludnom, mert emlékszem, hogy a szüleim
hajnali 3-kor ébresztgettek. Gyorsan lezuhanyoztam, felöltöztem, feldobtam egy
laza sminket, majd bekaptam néhány falatot reggeli gyanánt. Fél négykor már a
kocsiban ültünk, és a reptér felé tartottunk. Hosszú, unalmas volt az út, de
időben ott voltam. Elköszöntem a szüleimtől, majd a jegyemet bemutatva
elindultam a repülőgép felé. Bekötöttem magam, olyan 6 óra körül fel is
szálltunk. Mikor először odajött az utasokhoz a stewardess (2 perccel a
felszállás után volt), kikötöttem magam. Nem kértem semmit. Aztán, azon kaptam
magam, hogy alszom.
~SoYoung